A feleségem és én leszoktunk a dohányzásról az újévi fogadkozás jegyében (meg egy hülye fogyókúrát is elkezdtünk). Az egyik legmókásabb dolog, amikor 'hidegrázósan', vagyis átmenet nélkül hagyod abba a dohányzást, az az őrjöngés. Ha tapaszt használsz, akkor kimarad. Ez teljesen kémiai alapú dolog, és szép lassan elmúlik, ahogy a bagótól való fizikai függésed leépül. Azok, akiknek nem volt része a hidegrázós leszokás különleges élményében, sose fogják teljesen megérteni ezt az érzelmi jellegű reakciót. A tudás terjesztésére tett erőfeszítéseim jegyében, íme:

Pillanatkép két exdohányos életéből

A helyszín a mi kis szerény konyhánk. Kicsi otthonunk van, úgyhogy nincs többszázezres sütőnk, meg szigetünk se saját irányítószámmal, úgyhogy kicsit szűk a hely, ha két kövér ember áll neki pakolászni (elnézést, egy egy kellemesen teltkarcsú, rubensi idomokkal rendelkező hölgyemény, meg egy dagadt fickó).
A spájzot pakoltuk ki az új fogyókúrára való előkészületek jegyében. Éppen egy üveg kukoricaszirupért nyúltam. Alapvetően fogalmam sem volt, miért van otthon kukoricaszirup, mert sose csinálunk édességet, meg semmitse, amihez ilyesmi kell. De három üveg is volt belőle, két sötétebb, meg egy világosabb, oszt lehet találgatni, miért.
Viszont pont ez az üveg kukoricaszirup különleges volt. Roppant különleges. Ugyanis az anyósomtól kaptuk. Az anyósom csodálatos teremtés, de tökkomolyan. Semmi viccekbe illő bajom nincs vele, csak megvan az a fura szokása, hogy időről-időre mindenféle gyanús táplálékokat hoz nekünk. Ez éppen a legutolsó szállítmánnyal érkezett, egy doboz sütőpor és egy fél rúd kakaóbevonó társaságában.
Naszóval. Éppen ezért a gonosz küllemű kukoricaszirupos üvegért nyúlok, amikor egy üveg ecet (amit mellesleg éjjel-nappal használunk) leesik a polcról, gellert kap egy üres félliteres poháron, ami a konyhapulton árválkodik az előző esti buli tanújeleként, ami ezáltal lehussan a pultról, és leesik a kőre, ahol valósággal szilánkokra robban. Az őrjöngés lángja égbe nyúló tűztoronyként lobban fel a lelkemben.
Eközben sikerül végre rendesen megfognom a kukoricaszirupot, és szorongatom. Szó szerint reszketve a dühtől a feleségem felé rázom, és ezer elkárhozott lélek szentségtelen tüzétől fűtve azt üvöltöm, hogy 'UTÁLOM AZ ANYÁDAT!'

Namost azontól, hogy ennek egy józan ember számára semmiféle értelme nincs, a feleséged üvegszilánkokkal történő beborítása, majd torkod szakadtából ráüvölteni, hogy utálod az anyját, a lehető legjobb módja egy lenyűgöző veszekedés kezdetének. Nekem bejött.
Ez történik, amikor az intellektuális humor az epikus őrjöngéssel párosul. úgy tűnik, hogy a szarkazmus és az irónia nem igazán jönnek elő, ha az állkapcsodat olyan erővel szorítod össze, hogy a fogaidat az elmorzsolódás veszélye fenyegeti. A nüanszok és a finomságok egyszerűen semmivé olvadnak.
A végén persze kibékültünk. Nem engedhetem, hogy olyan apróságok álljanak közénk, mint a kukoricaszirup.
De álljon ez itt figyelmeztetésül, miszerint mindenki, aki mostanában szokik le a dohányzásról, egy kicsit 'érzékenynek', esetleg 'feszültnek' tűnhet, de higgyétek el, belül ilyenkor valóságos háború zajlik. A legtöbb, amit megtehetünk, hogy nem szaggatjuk le puszta kezünkkel a húst a csontjaidról, és faljuk fel a zsigereidet, ha nem teszed le most rögtön AZT A ROHADT TOLLAT!!!