Aktív fórum témákNavigáció |
Reddit: Jól teljesítő felhasználói felületekÍrta Jon Udell, 2006. január 25. Jól teljesítő felhasználói felületek
Az összes szokásos technológia az ember-gép együttműködésre - az egér, a felhasználói felületek, és az egymásra mutató dokumentumok hálózata - közvetlenül visszavezethető Douglas Engelbart munkásságára. Majdnem 40 évvel ezelőtt, konkrétan 1968-ban tartott egy bemutatót, 'minden bemutatók ősanyját', amelyben ezeket a találmányokat már együtt ábrázolta. Noha Engelbart még mindig nem annyira ismert, mint amennyire megérdemelné, egyre több ember ismeri fel, hogy úttörő munkássága határozta meg azt, hogy mitől lesz egy számítógép és egy szoftver intuitívan, egyszerűen használható.
Csakhogy a valódi történet egy kicsit több ennél. Engelbart célja az volt, és ma is az, hogy az emberi képességek határait kitolja. Az emberfaj hatalmas politikai, társadalmi, és technikai kihívásokkal néz szembe. Az egyetlen lehetőség, hogy megbirkózzunk ezekkel, mondja ő, az, ha kiterjesztjük a tudás létrehozására, megosztására, analizálására irányuló képességeinket, és közösen teszünk a tudás láthatóvá tételéért. A könnyen használható számítógépes rendszerek, ahogy hagyományosan gondolunk rájuk, nem azok, amikre Engelbart gondolt eredetileg. Talán meglepően hangzik, de a mai egyformára fazonírozott felhasználói felületeket ő tragikus félresiklásnak tartja. Ez a megközelítés, ahogy a 2004-es Gyorsuló Változás konferencián mondta, tönkretette az emberi képességek kiterjesztését. Ha egy feladat elvégzése során jól kell teljesíteni, akkor ahhoz jól teljesítő felhasználói felület is kell, amit kifejezetten ahhoz a feladathoz terveztek. Ahelyett, hogy minden feladatot ugyanannak a felhasználói felületnek a Prokrusztész-ágyára fektetnénk, inkább új felületeket kéne kitalálni, a feladathoz igazítva. Nem, valóban nem mindenki fogja tudni használni őket. Igen, valóban nehezebb lesz megtanulni őket. De minden területnek megvannak a maga szakértői, akik be fogják fektetni a szükséges energiát, hogy magasabb szintre jussanak. Többet kéne tenni azért, hogy ezek az emberek hatékonyabbak legyenek. Bran Ferren, az Alkalmazott Elmék társalapítója, ugyanerre a következtetésre jutott beszédében, amelyet a Web 2.0 konferencián adott elő 2005-ben. Azt állítja, hogy a 'szokásos gyanúsítottak' - alacsony sávszélesség, kevés prociteljesítmény, és éretlen szoftver módszertanok - közül egyik sem az igazi 'bűnös' abban, hogy a számítógép-használat nem fejlődik kellő mértékben. A bűnös a BEK: Billentyűzet, Egér, Képernyő által meghatározott felhasználói felület. Ferren azt mondja, tiszta őrület, hogy 'a BEK vékony szívószálán' keresztül próbáljuk összekötni a Net külső komplexitását az agyunk belső komplexitásával. Ellenpéldaként a repülőgépek HUD-ját, a pilótafülke bonyolult kijelzőjét hozza fel, valamint a hangszerek gazdag sokszínűségét. A legintuitívabb hangszer a szájharmonika, amin gyakorlatilag bárki meg tud tanulni játszani, de még a legkomolyabb előadásnak sincs igazi értéke. Az igazán értékes zenéket sokkal speciálisabb hangszereken játsszák. Ugyanakkor, állítja Ferren, 'miközben közeleg a megosztott tudáson alapuló korszak, még mindig szájharmonika-osztályú felületek vannak a számítógépekhez'. Ha mélyen a zsebedbe tudsz nyúlni, felkérheted az Alkalmazott Elméket, hogy csináljanak neked egy három dimenziós, érintéses jellegű (tapintható) felhasználói felületet, amely maradéktalanul a te adataidra és feladataidra van testreszabva. De legtöbbünk számára ez nem járható út. Még egy darabig nem tudunk továbblépni a billentyűzet/egér/képernyő, vagy közeli rokona, az írótábla/toll kombinációról. De tovább tudunk lépni a felhasználói felületeinkkel. Állítom, hogy ebben a BEK világban a lehetőségek tárházának még csak az előszobájában vagyunk. A félelem tart vissza minket. Attól félünk, hogy nem fogja mindenki első ránézésre érteni a felhasználói felületünket, ha radikálisan másként csináljuk meg. Lássuk be, ez rendben is van. Természetesen küzdeni kell azért, hogy az alapvető feladatokat mindenki intuitíven tudja megoldani. De a legjobban teljesítőknek specializáltabb eszközökre van szükségük az elemzéshez és döntéshozáshoz, és nem kéne félnünk attól, hogy ezeket megadjuk nekik. Forrás:
|
Friss blogbejegyzésekBelépésVörös RébékAz első album legjobb számai: Kicsi lovam Érdekes oldalakHírek, érdekességekOnline felhasználók
Jelenleg 0 felhasználó és 3 vendég van a webhelyen.
|
Friss hozzászólások
3 év 11 hét
3 év 13 hét
3 év 17 hét
3 év 17 hét
3 év 37 hét
3 év 37 hét
3 év 37 hét
3 év 37 hét
3 év 41 hét
3 év 42 hét