Ez az írás a napjainkban egyre nagyobb teret hódító Agilis szoftverfejlesztési technikák áttekintése. Az Agilis Fejlesztés egy gyűjtőnév, ami alá több konkrét módszertan is tartozik, ezek egy része szoftverfejlesztési módszertan, más része menedzsment-módszertan, és szinte mindegyiknek része egyfajta hozzáállás is.
Nem célom az, hogy miután ezt bárki elolvassa, zsupsz, fejest ugorhasson bele, és holnaptól már használhassa a neki szimpatikus technikákat, már csak azért sem, mert a hozzáállás nem változik meg egyik napról a másikra. A cél az, hogy egyáltalán az esély meglegyen arra, hogy bárkinek megtetsszen ez vagy az a technika. Aztán ha megtetszett, akkor utána lehet utánanézni alaposabban.

Ez az írás a napjainkban egyre nagyobb teret hódító Agilis szoftverfejlesztési technikák áttekintése. Az Agilis Fejlesztés egy gyűjtőnév, ami alá több konkrét módszertan is tartozik, ezek egy része szoftverfejlesztési módszertan, más része menedzsment-módszertan, és szinte mindegyiknek része egyfajta hozzáállás is.
Nem célom az, hogy miután ezt bárki elolvassa, zsupsz, fejest ugorhasson bele, és holnaptól már használhassa a neki szimpatikus technikákat, már csak azért sem, mert a hozzáállás nem változik meg egyik napról a másikra. A cél az, hogy egyáltalán az esély meglegyen arra, hogy bárkinek megtetsszen ez vagy az a technika. Aztán ha megtetszett, akkor utána lehet utánanézni alaposabban.
Valamennyire törekedtem arra, hogy a legagilisebb, legrugalmasabb technikáktól haladjak a hagyományosabb, vízesés-szerűbb módszertanok felé.

2005 legeslegvégén a Microsoft csendben kiadta az első bétaváltozatát az IronPython-nak, ami a nyílt forráskódú Python nyelv egy változata, ami a .NET közös futtatómotorjára épül.
A Microsoft alapvetően 2004-ben kebelezte be a projektet, aminek már akkor is IronPython volt a kódneve, mégpedig úgy, hogy felvette Jim Hugunin programozót, aki egy 'dinamikus' nyelvekre szakosodott specialista. December 30.-án Hugunin bejelentette az első bétatesztre érett változatot.
Bár Hugunin nem mondott konkrétan semmit arról, hogy mikorra lesz belőle végső változat, azt viszont mondta, hogy nagyjából háromhetente ki fog jönni egy új béta, és nem szeretne tíznél több bétaváltozatot. 'Rajongok az egyszámjegyű számokért, és szerintem a 10-es béta állati randán néz ki', mondta egy válaszra reagálva, ami az IronPython projekt fejlesztői fórumán hangzott el.

Előszó

A Tesztelésen Alapuló Programozás (angolul TDD) az egyik legelterjedtebb gyakorlat az Agilis közösségek körében. (az Agilis Programozás egy pár éves irányzat, több programozási módszertan is ide tartozik, például az Extreme Programming, de erről majd máskor - a ford.) Viszont szerintem nem sokan értik, hogy miről is szól pontosan, mert azt látom, hogy egy csomóan félreértik és rosszul használják a kifejezést.

A Linux nem Windows, és bár vannak köztük hasonlóságok, tisztában kell lenned vele, hogy lehetnek olyan dolgok, amiket máshogy kell egy kicsit csinálni, mielőtt igazán jól éreznéd magad egy Linuxszal. A Linux egy nyílt forráskódú klónja a UNIX-nak, egy biztonságos operációs rendszernek (rövidítve OS), amelyik előbb volt, mint a DOS meg a Windows, és arra tervezték, hogy egyszerre sok felhasználót szolgáljon ki. Ami ebben a listában szerepel, az általában igaz az összes Unix-alapú rendszerre, így a Linuxra is, meg például a BSD-kre is. De a lényeg az, hogy Linuxra is.

Ímé, a tíz dolog.

1. A file-hierarchia

Más operációs rendszereknél minden meghajtónak saját file-hierarchiája van, tehát minden meghajtónak van gyökérkönyvtára. Ezzel szemben a Linuxban egy nagy fa az egész file-rendszer. Van egy közös gyökérkönyvtár (/), és minden mappa, file, és meghajtó ebből a gyökérből ágazik le.
Például tegyük fel, hogy van két winyód, egy floppyd, és egy CD-ROM-od, és az első winyódon két partíciód van. Windows-ban ez így nézne ki:


+ floppy: A meghajtó
+ első winyó, első partíció: C meghajtó
+ első winyó, második partíció: D meghajtó
+ második winyó: E meghajtó
+ CD-ROM: F meghajtó


Linuxban csak egy file-rendszered van, nem öt, mint Windowson. Mindegyik meghajtó rá van 'akasztva' (mount-olva) a fára, vagyis valahová a gyökérkönyvtár valamelyik alkönyvtárára, és felületes szemlélő akár alkönyvtárnak is nézheti. Például el lehetne őket rendezgetni így:


+ első winyó, első partíció: / (gyökér)
+ első winyó, második partíció: /home
+ második winyó: /home/user/music
+ floppy: /mnt/floppy
+ CD-ROM: /mnt/cdrom


Mondhatnánk, hogy a D és E meghajtók be vannak rakva a C meghajtó alá, és nem kell kimászni a tetejére, hogy meghajtót válts, hanem a meghajtóváltás észrevétlenül megtörténik, ahogy egyik könyvtárból a másikba lépsz. Ugyanez teljesül a floppyra és a CD-ROM-ra is: be vannak rakva a /mnt alá, a file-rendszer részeként. A valóságban ezeket a meghajtókat gyakorlatilag bárhová be lehet rakni a Linuxban, aszerint, hogy az adott Linux fajta, vagy a felhasználó, mit ír be a /etc/fstab nevű file-ba, amelyik megmondja a Linuxnak, hogy melyik meghajtó hova kerül, és hogyan kell őket kezelni. Itt egy ábra:

2. Moduláris rendszer

Gondolj a Windows XP, 2000, '98, '95, és az Apple OS X lényegére. Mindegyik különböző komponensekből áll, és máshogy néz ki. Mi lenne, ha az XP Médialejátszójára, a '98 Filekezelőjére, a Win2000 stabilitására, és az OS X küllemére vágynál egyszerre? A Linuxban a rendszer alkotórészei függetlenek egymástól, tehát összekeverheted és párosíthatod őket tetszésed szerint, hogy létrehozd a saját Frankenstein oprendszeredet. Egy csomó program közül választhatod ki a tűzfaladat, médialejátszódat, file-kezelődet.

A 'toronyszerű' Microsoft oprendszerekkel ellentétben, ahol minden mindennel összefügg, és az egyik komponens függőségben van a másiktól, a Linux olyan, mint egy piactér: sok árusnál van ugyanaz a pulton, és mindenki azt akarja, hogy őt válaszd, de egy-egy árus kiesése nem jelenti azt, hogy maga a piac ne működne. Nem kérsz médialejátszót vagy file-kezelőt? Vedd ki! Az oprendszered nem fog toronyként összedőlni.

Ez a modularitás az oka annak, hogy a Linuxból ilyen sok változat létezik, ezeket 'disztró'-nak nevezik. Bárki vagy bármilyen cég összerakhatja a saját ízlése szerint a programokat, amik a legjobban tetszenek neki, ad neki egy nevet, és kész. Példa erre RedHat, a Xandros, a SimplyMEPIS, a SuSE, és a Gentoo.

A nagyobb disztróknak vannak másolataik is, amelyek átveszik a beállításaikat, de egy-egy programot kicserélnek bennük. Ez teljesen normális a Linux-világban, és ez a kevergetősdi mindig meghagyja a felhasználóknak a választás lehetőségét. A DistroWatch.com weboldal jelenleg több, mint 350 Linux disztrót tart nyilván. Ebből persze elég sok kifejezetten bizonyos igények kiszolgálására készült, de ettől még minden program futtatására alkalmassá lehet tenni.

Mivel a programok cserélgethetők, a felhasználói felület is az. A felhasználói felület az, ami egy modern operációs rendszer érzetét adja, hogy legyen egered, ikonjaid, menüjeid, stb. Bármelyik Linux (na jó, amelyik nem telefonon fut) többféle felhasználói felületet tud futtatni, ugyanúgy, ahogy többféle böngészőt vagy levélolvasót is.

Szeretnél Windows XP-nek látszó Linuxot? Használj FVW-t az XP-s témával. Azt akarod, hogy a felhasználói felületed nagyon gyors legyen? Próbáld ki az IceWM-et. Azt akarod, hogy fullextrás legyen? A GNOME vagy a KDE való neked. Ezeknek a felhasználói felületeknek van előnye is, hátránya is, de természetesen mindegyiket lehet egérrel kezelni. Bár ettől mindegyik Linuxos képernyő kicsit más és más, de a felhasználói felületek voltaképp ugyanarra valók, és a háttérben eléggé hasonlóan is működnek, csak jól oda kell figyelni, és ez gyakran nem is olyan nehéz.

3. Hardver, szoftver, meg ami közöttük van

A Linux hatalmas utat tett meg létezésének rövid ideje alatt. Kevesebb, mint feleolyan régi, mint a Windows, de mégis erősebb, stabilabb, kevésbé erőforrás-zabáló, és grafikailag egyenrangú (ha nem jobb), mint az a drága és bugos dolog Redmondból.

Egy dologban viszont még nem tart ugyanott: a gyártói támogatottság. Ha nem tudsz élni az Intuit QuickBook-ja nélkül (háztartásoknak segít a pénzt nyilvántartani - a ford.), például, akkor nem tudod Linuxos programként futtatni. Van egy csomó projekt, ami azon dolgozik, hogy a Windowsos programok fussanak Linuxon, mint például a CrossOver Office, meg a Wine, de még nem 100%, hogy a program futni fog, ezt programja válogatja. Amíg a szoftvercégek úgy nem döntenek, hogy az alkalmazásaikat kiadják Linuxra is, addig szükséged lesz valamire, ami segít futtatni őket.

Ettől még semmi sincs veszve. Nyílt forráskódú programból van vagy 15000, és azok mind futnak Linuxon. Mivel ezeket a programokat (túlnyomórészt) ingyen lehet használni, ezért nem egyenletes a minőségük, de a döntő többség nagyon jól van megcsinálva, és a többi is folyamatosan javul. Ezek a programok általában tudják írni és olvasni a nem Linuxos file-formátumokat is. A GNUCash gyönyörűen olvassa a QuickBook által lementett file-okat, és az OpenOffice.org remekül eszi az MSWord .doc file-jait. Ha nem szereted a GNUCash-t, semmi gond. Van még jópár ugyanolyan program ingyen, és egyre több és több szoftvercég jelenteti meg a programjait Linuxra is.

Ugyanez a dolog a hardverre is igaz. Ahogy egy Apple számítógépbe se tehetsz bele semmit, amit csak úgy levettél a polcról egy alkatrész-boltban, hasonló a helyzet a Linuxszal is. A legtöbb közönséges hardver kifogástalanul működik, winyók, memóriák, USB-s meghajtók, alaplapok, hálókártyák, és digitális kamerák nem szoktak gondot okozni Linuxon. A csúcstechnikás hardverrel más a helyzet. Amíg a gyártók ki nem jönnek Linuxos meghajtóval, addig a közösségnek magának kell megírnia a meghajtókat, a saját szabadidejüket feláldozva erre, ingyen.

Ebből az következik, hogy van néha egy kis lemaradás a Windows mögött, hiszen a hardvergyártó cégek gyakran közvetlenül együttműködnek a Microsoft-tal, hogy a hardver megjelenésekor rögtön legyen Windowsos vezérlő is, és rendszerint fikarcnyit sem segítenek a Linuxos önkénteseknek, hadd küzdjenek, mire rájönnek, hogy mi hogy működik az új hardveren. A laptop-gyártók betegesen ragaszkodnak hozzá, hogy mindig egyedi megoldásokat építsenek a hardverjükbe, például a különleges gombok működését kinyomozni néha elég nehéz feladat. A jó hír az, hogy egyre több és több hardvergyártó támogatja a Linuxot, mert egyre több cég látja a Linuxban a jövő útját.

Ami a Linuxban a hardver és a szoftver között van, azt úgy hívjuk, hogy 'kernel'. A kernel teremti meg a kapcsolatot a hardver és a szoftver között, és majdnem minden héten kijön belőle egy új változat, a legfrissebb most a 2.6.14-es számot viseli. Ha kifogsz olyan hardvert, ami esetleg még nem ismer, jó esélyed van rá, hogy a következő vagy az azutáni változat majd ismerni fogja. Viszont saját kútfőből kernelt frissíteni, az nem is olyan könnyű, itt jönnek a képbe a Csomagkezelők.

4. Csomagkezelők, a könnyű telepítésekhez

Sokféleképpen lehet a Linuxra programokat felrakni, de a legkönnyebb a disztród csomagkezelőjének segítségével. A csomagkezelő gondoskodik arról, hogy ha esetleg valami hiányozna a program futtatásához, akkor azt is megszerezze. A disztró kiválasztása gyakran egyet jelent a csomagkezelő kiválasztásával, de minden Linuxos programot fel lehet rakni minden disztróra, csak a megfelelő csomagot kell megtalálni.

A csomagkezelőknek rendszerint van egy online tárháza, amiben a programokat tartják. A telepítés annyiból áll, hogy ha kell, megkeresed a program nevét, kiválasztod, és megnyomod a Telepítés gombot. Ha véletlenül nem találsz valamit a csomagkezelőd listájában, akkor annyi a teendő, hogy választasz egy másik online tárházat, de ez azért nem túl gyakori. Csomagkezelők például a Synaptics (a dpkg-re és az apt-ra alapszik), amit a Debian és leszármazottai használnak, a Yum, amit a RedHat és leszármazottai használnak, a YaST2, amit a SuSE és leszármazottai használnak, és az Emerge, amit a Gentoo használ.

5. Jogosultságok

A Linuxot úgy tervezték, hogy sok felhasználó használhasson egy gépet. Ezek a felhasználók csoportokba vannak osztva. Minden felhasználónak joga van olvasni, írni, vagy végrehajtani a saját file-jait, és persze megváltoztatni ezeket a jogokat. Miután a Linux többfelhasználós rendszer, minden felhasználónak van jelszava, és megszabhatja, hogy ki láthatja az ő file-jait. Ezek a Felhasználó jogosultságok.

Minden felhasználó tagja egy vagy több csoportnak, és megmondhatja, hogy a csoport tagjai olvashatják, írhatják, illetve végrehajthatják-e az ő file-jait. Ezek a Csoport jogosultságok. Például tegyük fel, hogy Józsi és Zsuzsi mindketten a Könyvelés csoport tagjai. Megengedhetik, hogy a Könyvelés csoport tagjai láthassák a file-jaikat, de az Értékesítés csoport tagjainak ettől még tilos marad.

Ezenfelül megadható, hogy a 'többiek', akik nem tagjai a csoportnak, mit tehessenek meg a file-lal. Ezek a beállítások az egyes felhasználók biztonságán kívül a rendszer egészének biztonságosságát is szavatolják. A legtöbb otthoni felhasználónak persze hozzá se kell nyúlnia a jogosultságokhoz. Itt egy ábra.

A 'gyökér' (root) felhasználó (nem összekeverendő a file-rendszer gyökerével!), aki olyan, mint a Rendszergazda, hozzáfér minden file-hoz, és ő az egyetlen, aki az egész rendszerre vonatkozó beállításokat is meg tud változtatni. A root felhasználónak saját jelszava van, amit a rendszer karbantartására használ. Ez a megkülönböztetés azért jó, mert a sima felhasználók nem tudják az egész rendszert kémprogramokkal megfertőzni, vagy más komoly kárt tenni benne.

Vannak olyan hibák a szoftverfejlesztésben, amelyeket igen gyakran követ el igen sok ember, és annyira előre kiszámíthatóan rossz eredményre vezetnek, hogy ezek a hibák megérdemlik a 'klasszikus' jelzőt. A legtöbb ilyen hiba elsőre elég csábítóan hangzik. Meg kell mentened egy projektet, ami kicsúszott a határidőből? Állíts rá több embert! Előre akarod hozni a határidőt? Alkudozz agresszíven! Valamelyik kulcsszereplője a projektnek zavarja a többit? Várd ki a projekt végét, aztán rúgd ki! Nyakadba szakad egy sürgős projekt? Szedj össze mindenkit, aki éppen ráér, és essetek neki!

Talán gondolkodtál már rajta, hogy érdemes lenne áttérni Linuxra, vagy legalábbis kipróbálni (végül is, egy Live-CD nem kér kenyeret és üzembiztosan ki lehet próbálni anélkül, hogy bármit elszúrna).

Talán azt is tudod már, hogy a Firefox böngészővel, az OpenOffice irodai csomaggal, az Evolution/KMail/Thunderbird levelezőkkel, az XMMS (kb. WinAmp) vagy amaroK (kb. iTunes) MP3-lejátszóval, a Totem/MPLayer/Kaffeine videolejátszókkal (kb. Windows Media Player), a GAIM/Kopete csevegővel, és a többi programmal gyakorlatilag ugyanúgy tudsz csinálni mindent, mint Windows alatt (bár az Office fileok megnyitása, és a játékokkal ellátottság még mindig nem tökéletes). A KDE grafikus felület és a K-alkalmazások (mint az említett amaroK) olyan szinten barátságosak ma már, hogy használhatóságban már egyértelműen verik

Ó, bazmeg. Ha egy hozzászólásra válaszolunk, az adott hozzászólás alá kerül, míg ha a cikkhez szólunk, akkor fölé. Innen kezdve se lentről fel, se fentről le nem lehet időrendi sorrendben látni őket. Faszom. Javaslat: ha ez zavar titeket is, akkor ne hozzászólásra válaszoljatok, hanem a cikkre.

Update as of mostan: HEURÉKA! Ha átrakja az ember a megjelenítést beágyazottról egyszerűre, akkor jó lesz. Annyi eszem van, mint egy marék szárított lepkének :)

Valamelyik átdolgozott éjszaka után feltámolyogtam hajnalban az egyik törzscsetemre, a www.jatek.hu-ra (a másik a www.jakso.hu). Ottan találtam egy usert, aki lelkesen keresett egy másik usert, és megkérdeztem, hogy vajh miért ily hajnali órán? A válasz az volt, hogy most tud észrevétlenül netezni, mert akinek nem kéne látnia, az még alszik. El kellett keserítenem az usert: ha a kedves férje/párja/miazmása fizikailag hozzáfér a géphez, akkor akár keyloggert is telepíthet a gépre, és még azt is tudni fogja, hogy mi volt az, amit ő csak beírt, de aztán kitörölt, kvázi a gondolatait is. Az user annak rendje és módja szerint el is keseredett.

Mitől lesz egy olvasmány valódibb, mint akármelyik másik? Hát jobbára semmitől, minden könyv gyakorlatilag önmagát definiálja műfajnak, aztán suvaszthatod ide-oda, de ettől még ő egyedi marad. Például a kimondhatatlan nevű mókus minimum háromnegyedrészt képzeletbeli kalandjai a mindenféle háborúkban, az tipikusan az 'annyira ál-dokumentum, hogy még dokumentumnak is állítjuk be' kategória. Persze ha valaki valódinak tekinti ezeket a történeteket, akkor azért kicsit nem jár jól, bár férfiasan bevallom, jó Miki-féle szokásként csak beleolvastam a könyvbe itt-ott, és nem olvastam az egészet, de a biztonság kedvéért határozott véleményt nyilvánítok :-D