Nem vagyok nagy borivó. A whiskyt és a sört szeretem. De nagyra becsülöm a borkészítés művészetét, és tisztelem azokat, akik értenek a borászathoz. Ámde mivel a legtöbb ember segghülye a borokhoz, megírtam ezt a listát, amivel elkerülheted, hogy komplett hülyének nézzenek. Ez nem egy teljes lista. (Nem is túl alapos lista, ami azt illeti. Tuti, hogy a borbuzik darabokra fogják szedni.) Ez csak egy lista, ami sokéves megfigyelésen alapszik.

Hogyan rendeljünk bort étteremben anélkül, hogy seggfejnek tűnjünk

1. Nézd meg a borlapot, mielőtt megkérdezed, hogy 'Milyen üveges boraik vannak?' Az én éttermemben minden rajta van a borlapon. Ha minden bort külön felsoroltatsz velem, csak az időmet pazarlod. Otthon felejtetted az olvasószemüvegedet? Adok egyet, vazze.

A T-Online tüntetés után most egy újabb, konstruktívabb jellegű akcióra szeretnélek felkérni titeket: segítsünk a Vörös Rébék zenekarnak! Korábban írtam róluk, de a - szerintem - legjobb számaikat most már innen az oldal jobb szélén, egy dobozból is letölthetitek. Minőségi sorrendben vannak, tehát az eleje a legjobb - szerintem.

Lényeges: a vorosrebek.atw.hu az igazi oldaluk, kiderült!

Az történt, hogy Ács Gyulát sikerült végül is telefonon elérnem, röviden azt mondta, hogy szeretnének eljutni az emberekhez, de valahogy nem igazán sikerül. Naná: a mainstream média érdeklődésétől igen távol állnak, nyilván, annak alternatívájához, az internetes közbeszéd szárnyain való ismertséghez pedig az internetes jelenlétük elég gyenge. Pontosan ez az, amiben tudnánk segíteni: rátolni a Vörös Rébéket az internetes ismertségre. Gyula azt mondta, hogy minden ilyenféle segítséget szívesen fogadnak.

Ez a cikk egy nagyon-nagyon meglepő, pozitív csalódás története - amikor egy rakás szarra számítasz, és aztán a trutyi kellős közepén aranyra lelsz.

Először blogbejegyzésnek terveztem, de aztán arra gondoltam, hogy a mérete meg a fotók miatt megérdemli, hogy cikk legyen, ui. nagyon ritkán szoktam fényképezni. Ez, azt hiszem, látszik is rajtuk...

Természetesen ott voltam a legelső parádén. Ami ugyebár már akkor is a vastagon elkurvult Love Parade gagyi magyar változatának indult - bár akkor még volt lelkesedés és volt pár komoly induló. Akkor, az elsőn végig a Cinetrip Csaba-harckocsija mellett mentem - nagyon rendben volt.

Aztán azóta sem voltam - egyre jobban frászt kapok attól a 14 éves, iszonyatosan betépett közönségtől, ami a mai partikat jellemzi. Most pénteken ugrott csak be, hogy megint lesz parádé. Na jó, egye fene, menjünk ki csírákat nézni, mert az vicces. A szánalmas kamionlistából kiindulva nem számítottam élvezhető zenére, szóval eredetileg csak csírákat nézni mentem. Ez rendben is van, de a fordítottja nem lenne annyira jó: ha engem néznének csírának, mégiscsak, presztízs, meg minden :-) Meg amúgy is, kibillenteni az embereket a merev elképzeléseikből szintén vicces - tehát öltözzünk bele valami nagyon nem odavalónak, valami nagyon "falusi rocker"-szerű, talajmenti büdösmacsónak. Habot kentem a hajamra, mert attól zsírosnak tűnik, és feltúrtam a szekrényt zoral cuccok után. A terepgatyámat sajnos nem találtam, így végül ez lett:

Aki látott már személyesen, az most szerintem most zokogva röhög - életem vastagon legszörnyűbb fényképe. Van abban valami végzetszerű, hogy ez a kép jelenik meg először rólam a valodi.hu -n :-) Nem nagyon lepne meg, ha viszontlátnám a szanalmas.hu -n. Esetleg a hyperbaba rovatban :-)))

A kabát később lemaradt, mert meleg volt. A BIZÖ gatya egy kicsit árulkodóan kilóg a képből, de hát ez az egy bermudám van, a vasalt bakancs meg csak bermudában büntető igazán. Egyébként életemben másodszor volt rajtam bakancs (Shelly's) - elképesztő egy lábbeli, olyan nehéz, mintha vasbetonból lenne és pont olyan kényelmes is.

Útban az Erzsébet tér fele meditáló jógira leltem:

Lassan gyülekeztek az emberek. Lent a gödörben egy afro-latinamerikai-mittoménmilyen zenekar nyomta, egyébként tök jól, ennivalóan molett táncosnőkkel. A sarokban indiai szakácsok sütögettek valami tulipiros izével bevont húsokat, a padokon ülö csírák zene nélkül is mozogtak a bennük dolgozó anyag ritmusára. Nekem néha csorgott egy kicsit a nyálam. Ez a kislány lehet úgy 14 éves, tehát vélhetőleg 16-17 éves pasija van:

Namost, ha az ember 16 évesen be tud gyűjteni egy ilyet, az komoly élmény lehet. Akkor is, ha esetleg buta, mint a föld, és két hét után sikoltva szalad el a csajtól, akkor is, ha megmaradnak a puszi-puszi szintjénél, és nem fekszenek le, akkor is nagyon komoly, meghatározó önbizalomnövelő élmény lehet. Teljesen más lehet úgy megélni a tinédzserkort. Én speciel 18 évesen csókolóztam először, egy 17 éves, talajrészeg, farmeros-pólós, csúnya és buta lánnyal. Ahhoz képest... Egyébként voltak nála hatvanszor dögösebbek is, csak azok már szerintem hivatásosak, vagy azok akarnak lenni. Ez csaj inkább aranyosnak mondható volt, azért fotóztam le.

Aztán lőttem egy csíra-triót:

Ja igen. Miért is csírázom itten a feltörekvő ifjúságot? Azért, mert egész egyszerűen vannak emberek, és egyre többen, akiknek látványosan megártanak a partydrogok. Életkorfüggő lehet, húszéves kor fölött ismertem súlyos arcokat, akik ennek ellenére egész jól tartották magukat, míg úgy tűnik, hogy ha valaki 14-16 éves tolja szénné magát, akkor annak ilyen hatása lesz: növekedésben visszamaradt, 150 centis magasság, 40 kiló, menyétszerű vonások, zombiszerű tekintet, és belül meg teljes sötétség... a higítózó punkok valamivel pénzesebb, de semmivel sem színvonalasabb kiadásai.
Egy újabb illusztráció:

Alapvetően a zene miatt kellene partykra járni - már persze amikor van olyan zene, ami miatt érdemes, mert az egyre kevesebb. Aztán hogy ki mivel teszi fogékonnyá magát a zenére, az már az ő dolga. Részemről egészen addig rendben van, amíg a zene - vagy a társaság - az első. Azoktól az emberektől ugrok bakot, akik úgy állnak hozzá, hogy ha hétvége, akkor szétcsúszunk - aztán majd keresünk hozzá valami zenét, az már mindegy milyen, csak ugrálós legyen. Szerintem az elektronikus zene minőségromlása is ide vezethető vissza: míg az underground szubkultúrákban a minőség általában az előadó saját igényességéből származik, addig a mainstreamben, ahol az üzlet a lényeg, a közönség csak akkor kapja meg a minőséget, ha tudatosan kikényszeríti. Ez nem fikázás, hanem az entrópia természetes és logikus következménye. Művésznek az a legalacsonyabb energiájú állapot, ha önmagát adja, üzletembernek az, ha praktikusan semmit, csak kaszál. Így hát, ha a közönségnek nincs igazán igénye rá, akkor az üzletember-mentalitású zenészek, DJ-k és partiszervezők boldogan ellustulnak - minek a tüzes grooveok, minek a komoly effektek, ha fullkész közönségnek elég egy kickdrum meg valami gagyi loop rája - az üzletember abban különbözik a művésztől, hogy csak akkor erőlteti meg magát, ha a fizető közönség keményen elvárja azt.

Volt egyébként egy aranyos jelenség: még az elején voltunk, alig-alig volt zene, de egy viccesen részeg néni már nyomta, mint a gép:

Nagyon édes volt. Egy bizonyos kor fölött nagyon nagyra becsülöm azt, aki elég nyitott hozzá, hogy bulizni tudjon. Hogy a nyitottságát konyakból meríti? Nagy cucc. Én meg unikum-sör kombóból. Az alkoholra nem igaz a fenti sorrend: az alkohol úgy működik, hogy mindig csak másodlagos tud lenni, hiszen nem plusz energiát ad, hanem inkább elveszi azt, ezért aki iszik, annak mindig az a zene az első, és a zene kedvéért iszik, hogy lazább legyen. Mármint a progresszív dance esetén, természetesen egy rocker-klubban ez nem biztos, hogy így van, ott tényleg van olyan, hogy basszunk be, oszt majd' nótázunk valamit.

Na, aztán gyüttek a kamionok. Hát olyanok is voltak, mint amilyenre számítottam. Érdekes, hogy nem láttam többezres, örjöngő csíratömeget a Hyper-kamionnál - vagy volt, csak nekem nem tűnt fel? A katasztrofálisan ostoba zenék mellett krumpliárus entikumra - tudjátok, a teherautós,legnyugisabb vasárnapi pihi idején hangosbeszélőbe buuuuuuuurgonyaaaaaaaaaaaaaaaaaaa-óbégatós, RPG rakétavetőt otthonra venni forrón áhíttatós fajtára - hajazó emszík szennyezték a levegőt. A közönség vette a lapot, olyan szépen ordították az emszí után faszságokat, mint anno Dévényi Tibi bá' cukrosbácsi-szerű műsorában, a Három Kívánságban.

Szóval a poénrésze megvolt rendesen, és mentem is volna haza, amikor... megjött a német kamion. A Loveparade-es, Berlinből.

Akkor egy kis háttér. A német lemezlovasokat, akik az egész Love Parade mögött vannak, Dr. Motte, Westbam, Marusha stb. már tíz éve is anyázták (főleg Angliából), hogy ők teremtették meg a kommersz technót. Volt idő, amikor az a szó, hogy német, egyet jelentett a gagyival. Ebben lehet is valami, mert például amiket Westbam csinál, az egyszerűen szörnyű. Marusha mondjuk szerintem korrekt (Magyarországon volt bátorsága elektrót játszani valahol 2000 körül a Palaceban - le is fagytak a grizzlyk egy szálik, kábé hárman táncoltunk rá). Ráadásul elhozták Kai Tracidot, aki a kommersz szar "trance" kb. olyan ikonja, mint a rockzenében a Hooligans. Úgyhogy, nem számítottam semmi jóra.

És bazmeg... olyan jó volt, hogy az hihetetlen! Miss Djax játszott, és pontosan azt az igazi, effektezett, okos, gyors, kemény, gazdag, és okos, tényleg okos technót, ami miatt tíz évvel ezelőtt leszakadtam a Guns'n'Roses fan clubról. Annyi erő volt benne, mint egy Stuka-támadásban, és annyi belső gazdagság és öröm, mint egy buddhista bulin szokott lenni, amiket a Jutasi Tamás meg néha a Garfield szokott tartani. Hihetetlen volt! Pontosan az a kultúra, ami valaha volt, és lennie kellene.

Ezt nem lehet leírni. Viszont a képek sokatmondóak.
Ez:

És vagyon pediglen egy olyan hely, hogy Buddha Beach. És ha valamit így hívnak, azt látnom kell - nem hiszem el, dehogy, de attól még látni kell, hátha. Oszt a következő benyomások értek.

A Buddha Beach egy nagy szabadtéri izé a Közraktár utcában, 9-11, v. ilyesmi. Bémegyen az ember és nem fizet belépőt. Ez vagy feature, vagy pedig azért vala, mert kurva hideg vala. Aztán beljebb megyen, és láta ő jól mindenféle asztalokat és székeket például, a közönség azon része számára, akik konzervatív módon, stabil testhelyzetben óhajtják vegetatívra inni magukat. Aztán láta például a Duna partján kis kunyhókat,ahol tízcentis asztal körül párnákon lehet gubbasztani, és tényleg nagyon keleti, azonkívül meg még kényelmetlen is, viszont tagadhatatlanul hangulatos. További feature, hogy ha baráti társasaságunkban ún. "balkáni estet" kívánunk tartani, a biztonsági őrök vigyázó szemétől és kevésbé vigyázó pofonjaitól védve lehet bebaszni a kiürült poharakat a Dunába.

A Ráday az egyetlen, általam ismert budapesti szórakozóhely, ami valóban megérdemli a szórakozóhely nevet, mert ott tényleg szórakozva van. Előrebocsátom: a Ráday igénytelen, lepukkant, baromi füstös és zeneileg sem igen vá'tja meg a világot. És ennek ellenére a leghangulatosabb hely, amit ismerek.

A Ráday (klub) a Ráday u. közepén foglal helyet, egy kolesz pincéjében. Érdekes, hogy bár a zene a tánctéren elég hangos, a bejáratnál alig hallani, vélhetőleg tudnak aludni tőle a koleszban. Nem egészen vágom, hogyan sikerült így hangszigetelni, hiszen jól láthatóan nincsen sok pénz benne.